Na végre sikerült egy kicsit elhúzódnom a Többiektől. Ez a hely nagyon király, elképzelni sem tudjátok! Szerintem az, amit Ti mirólunk tudhattok, az kb. olyan lehet, mint elmesélni egy meszkalinos élményt. Tulajdonképp mi egy különélő törzs vagyunk, a hopik azt mondják rólunk, hogy az égből érkeztünk. Mi azonban a földön vagyunk ugyanolyan emberek, mint Ti. Csak vagyunk még mások is. Erről azonban nem beszélhetek. Még.
Annyit elmondhatok, hogy a dimenziók földjéről érkeztünk ide. Vannak ősi mondáink egy Lényről, aki téren és időn kívül létezik, de mi ezt nagy titokban tartottuk eddig, de látjuk elvékonyodni azt azt tartó energiakötelet. Így más lassan beszélhetünk róla. Persze a Törzs ezt kollektíve nem így látja, csak egyénileg villognak ki néha tekintetek.
Régen nem ilyen volt. Akkor tök jó volt a banda és a hangulat. Azóta van ez, amióta mintha Derék Kátrány bekattant volna. Mi tiszteljük a hülyéket, de ez valahogy más. Mintha más mélységről jönne, ahogy éjjelente nyomozgattam, amikor már csönd volt odafenn is. A Többiek is mintha azóta lennének nekem olyanok, mintha - amikor átugrom a Ti jövőtökbe - holoszuggeráltak lennének. De mivel itt nincs holomozi, itt gyakorlatilag semmi sincs, ami technikai, hogy lennének ezek holohülyék?
Ahogy elvékonyodik vagy elpattan egy ilyen kötél, akkor a világban egy titokról lehull a lepel. Csak akkor tud elszakadni, amikor már nem kell többé titokban lennie. Akik a Törzsben most a főkör, félnek, hogy ha elkezdünk a sámánnal beszélni, akkor itt teljesen megváltozik a Törzs társadalmi szerkezete, de ez nálunk normális, hisz amióta itt vagyunk, cserélgetünk. Kipróbáljuk ezt, kipróbáljuk azt. Most viszont olyat érzek, amit eddig még soha. Talán érzem lenn, mintha én ezért léteznék. Egész életemben erre vártam. Erre az ismeretlen érzésre. Tudom, hogy most jön el az én időm. Hisz erre létezem.
Ez az érzés olyan, mint amikor ellátogatunk a durva indijók földjére. Ott látni ilyesmit, hogy valakinek fontosabb a saját lova a többiekénél. Ilyen nálunk is van, persze, a saját lovamat én is jobban szeretem a többiekénél, de ha nálunk harc van, akkor minden lovunk egyenértékű. Ha harc van, abban együtt veszünk részt és a veszteségeink is együttesek. Ez a főkör azóta, amióta van ez a fura érzésem, mintha még a durva indijókon is túmentek volna. A Többiek pedig ha későn eszmélnek, nehezen remélhetnek.
Mindegy, én ébredem. Már most messze túlutazom őket mind térben, mind időben. Azzal szórakoztam velük - mert a mi életünk a poénról szól, állandóan egymást szopatjuk (ahogy pestiesen mondjátok) - hogy sokkal hülyébbnek tettettem magam náluk. Ezt amúgy néha kurva nehéz volt kivitelezni, mert van olyan szint, amit alulról megközelíteni már veszélyes. Azon röhögtem, ahogy rajtam röhögnek. Amikorra teljesen átvettem fölöttük az irányítást, észbe kapattam őket és utána meg azon röhögtem, hogy beparáztak. Megjelentem a Nagy Főnök képében is, és a Sötét Felhő képében is és teljesen összezavartam őket. Sokszor vezettem le olyan titkos megbeszéléseket, ahol a haditervet dolgozták ki ellenem. Még én hergeltem őket. Minél aljasabb, minél mocskosabb címet nagy jutalommal hirdettem. Az önálló öteleteket külön örömmel vettem. Évekig játszottam ezzel.
Ahogy teltek múltak az évek, valami ébredezni kezdett a szívemben. Mindkét énem itt van a közelemben. Ez pont olyan, mint dimenzióugrás előtt. Hogy mi szar van egy pohár whiskyben? Kérdezz meg egy pohár szeszt.
Csak az az Öreg Indián ne nézne rám olyan furcsa szemekkel.
