Hopp, végre bejött egy kis gombaszag, ez arra enged következtetnem, hogy kinyílt kinn az ajtó. Nem parázom annyira, kiválóan értek a növények nyelvén, mondjuk ezalatt a 250 év alatt simán magtanulhattam, mert az egyik felét kinn töltöttem a földeken, a másikat meg a szökés után ebben a barlangban. De azért király hely ez a Szíriusz, már amennyit láttam belőle. Valószínűleg a sötétség, amiben az utóbbi 125 évemet töltöttem, volt rám olyan hatással, hogy az egyik gombatripem után úgy éreztem, megkattantam. Amikor belenéztem a tükörbe, meglepődve tapasztaltam, hogy furcsák lettek a szemeim. Eddig érdekes fényben fürdő kikerekedett szemeim, ami a normális, megváltoztak és olyan beesetté váltak, mintha nem lennék épeszű. Akik már láttak világot, elmondták, hogy ezzel a tekintettel már találkoztak, de az itt lehetetlen, mert azok racionálisan gondolkodó lények voltak. Ezt akkor még kiröhögtem, de később furcsa gondolataim támadtak, aztán egyszer döbbenten vettem tudomásul, hogy ÉRTEK dolgokat, aztán egyre többet, majd egyre többet és a végén rájöttem, hogy gondolkodó vagyok. Persze ebben a világban nyugdíjat sem kapok erre, de mindenesetre jó poén.
Közben a gondolatrezgéseimet se hanyagoltam el, ezért vagyok naprakész, már ami a külvilágban zajló eseményekkel kapcsolatos. Mivel baszott sokat olvastam, minden könyvet annyiszor kiolvastam, hogy már recskázni sincs kedvem tőlük. A friss infomációk azonban villogtak valahol az agyamban egy párhuzammal és már minden szépen össze is állt. Már csak a konklúziót kellett levezetnem, ami valljuk be, idelenn még nem akkora esemény, ezért keresek mindig magamnak valamit, amivel lekötöm azokat a fölös energiáim, amiket szívesen lekötnék mással is, de azok blokkolnák ugye a szellemi teljesítményemet. Mások szerint.
A burok erre mindig úgy reagál, hogy még erősebben szorít. Ez bazi nagy fokozódása az unalomnak, ami a fő oka annak, hogy ilyen erősen ki akarok törni. Mindenféleképp kitörnék, csak nem mindegy, milyen az érzelmi töltés, mi a szándék, kik a célpontok és ezek milyen célpontok. Így meg mindig találok valami újat, ami egyfolytában kinyílik valahol, hisz bezárva nem maradhatok. Erre jön a blokk, újabb unalom és erre újabb válaszok. Régebben agresszív voltam, de aztán találkoztam olyan lényekkel, akik segítségével rájöttem arra, hogy sokkal, de sokkal gecibb lehetek ebben a világban, mint ahogy arra a sajátomban valaha is álmodhattam. Ráadásul úgy, hogy SEMMILYEN szabályt nem szegek meg, sőt, még hősként tekintenek rám. Ezért persze be kellett vállalni az elején nem kevés életveszélyes helyzetet, egy csomó csillogó életet lecserélni elképesztően szenvedősre, de ha az ember látja a végcélban a jó és nemes poént, sok mindent bevállal.
Ahogy teltek az életek, kifinomultam. Annyira, hogy az összes nagyképű szinttársam, akik röhögve szívták a létező összes energiámat, lopták a beavatásaim és a világ legnagyobb lúzer-balekjának neveztek, még edzőmeccsre sem lettek hozzám méltók. Szintet ugrottam. Na erre mint a cigányoknál, egyből ott termett mindenki és lehúztak rólam amit lehetett. Újabb szintugrás, újabb lehúzások. Mikor már vagy 9-szer felértem a csúcsra és mindig durván visszarúgtak a földre, úgy döntöttem, nem hallgatok többé ezekre a dilettáns buzikra, akik szórták végig itt a fülembe az észt és visszaveszem magamra a Saját Ruhát. 10-edikre inkább szarrá lövöm az egész kibaszott bandát, de nem hagyom magam újra lerúgni. Ezeknek? Soha!
Így lettem Krisztusból újra Lucifer.
De inkább nevezzetek Ozirisznek, mert ide fordítottam most a karmikus környezetet. Van egy kis elintéznivalóm.
