2013. június 16., vasárnap

A Játékasztal lovagja

- motto -
Viva Las Vegas!





Vérbeli szerencsejátékos vagyok Seggfejek! Engem ugyan nem nyomtok le Faszfejek! Én vagyok A Király! Játékbarlang királya. Csak úgy húzom magamhoz a Szerencsét. Mások szerint akkor azt másoktól el is vonom, de leszarom. Én mindenkit leszarok!

Én nem vagyok olyan hülye, mint egy balek haverom, aki hallgatott az új nőjére. Az a luvnya adott neki egy új cuccot, amitől az a barom úgy betépett, hogy halálig játszott, a kajára se gondolt. Éhen is döglött, úgy röhögtünk rajta, hogy majd leestünk a székről. Sokszor viccelődünk olyasmin, mint röhejes halálnemek és néha - ha valamilyen elképesztő dolog miatt valami bizalmas beszélgetésbe keveredek - arról pusmogunk, hogy ezek kinn megtörténnek. Az a fasz is így patkolt el. Ráadásul a saját ötletében.

Mi úgy érünk el sikert, hogy akarjuk azt. Nem nehéz ez, mégis olyan sok a lúzer seggfej, akik ezt simán tehetnék együtt velem, mégis bebeszélik maguknak, hogy semmire nem képesek és eszerint a program szerint élnek. Mintha statiszták lennének egy moziban és zabálják a kábító programokat, amik jönnek a TV-ben. Én tévét sose nézek! Inkább betépek.

Ilyenkor ami történik velem, arról nem beszélek senkinek. Mintha egy forgatáson lennék és épp forgatnánk egy filmet. A rendezőt is ismerem. Az előzőt jobban kedveltem. Persze nem mutattam, hogy rájöttem. Állati nagy seggfej vagyok, de egyet nem szeretek. Ha pedig valaki olyat tesz egy barátommal, amin én is kiakadnék, ha velem tennék, nos, ilyenkor bepöccenek. Kibe rugnak, de ha be vagyok pöccenve, akkor bazi nehéz engem leállítani. Igaz, emiatt nagyon nehezen is pöccenek be.

Ha bepöccentem, az gáz. Történt már ilyen, ilyenkor másik játékasztalhoz kell mennem. Már kevés olyan asztal van, ahol engem szívesen látnak. Történt egyszer, hogy egy asztalnál pont az kellett. Hogy bepöccenjek. És ezt tettem. Azóta VIP jegyem van és ünnepelnek. Továbbmenni? Innen? Hová?