2013. június 16., vasárnap

Hivatalos Orioni Belső Vizsgálat

Átváltva privát csatornára. Rohadtul nincs most kedvem a hivatalos szóösszetételekkel bajlódni, amiket múgy is elmentettem, de most még előhívni se hívom őket. Bocs, Főnök, de az ügy kiemelt jellege nem tűr sem halasztást, sem minőségi kopást az információban, amit most igyekszem odakulázni.

Mindenek előtt kaptunk egy érdekes jelentést az egyik terepen dolgozó ügynökünktől, aki egy újságíró-stábbal valahol a pék faszában tevékenykedik. Állítólag van ott nekünk valami objektumunk, amit egy D osztályú társaság üzemeltet hatályosan, de ezt még ellenőriznünk kell, ugyanis az objektum egyik nyílvántartásunkban sem szerepel, mendemondákra meg ugye egy ilyen baszott komoly hivatal, mint a miénk, nem alapozhat.

Az ügy valamilyen szinten összefüggésben áll azzal a vén buzival, aki még mindig szeniális, pedig már nagyon szenilis. Biztonsági csatornán remélem elereszthetem a torkom, mint a Főőőőőőnök tette annak idején Öt-szöd bolygón. Igaz, hogy ez már az új KisFőőőőőnök, a régit azóta elsöpörték az események. Azóta se nagyon tudja kimondani rendesen a mondatait, de nincs rossz jövőképe, egy pantomintársulat már komolyan beérdeklődött nála.

Az előzetes benyomásunk szerint valamilyen összefüggés lehet a vén trotty, a MoleKula Figyelő Intézet jelentése, a Szíriuszról megkummantott titkos jelentések és a Védelmi Főszenilitás titkárnőjének beszámolója között, akit az éjjel dugtam meg. Ezért külön költségtérítést kérek, ha már láttad, Főnököm azt a nőt! Még szerencse, hogy a holdunk sötét oldalára mehettünk csak, ahol nem bukhattunk le.

Ha elhinném, amire a különféle források következtetni engednek, akkor azt mondnám, hogy az a vén marha eladta a Galaxist egy elmebeteg vezette birodalomnak gombokért. Azonban ha hozzáteszem, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell, akkor csak a mi szemünkben vén marha, de abban jó nagy. A Szíriuszon ezt egészen másképp látják, ez világosan kiderül a jelentésekből, amiket azokért a porno-holo kristályokért kaptunk. Az ő verziójuk szerint nem akárki lehet az, aki egy ilyet be mer vállalni, ha egyszer föntről ez jön le.

Még szerencse, hogy az események látótávolságon kívül zajlanak, mert így nem kell a fejünket a homokba dugni és még vállfaként feszítve magabiztos arccal járkálhatunk és ijesztgethetjük a jónépet mindenféle hatósági vizsgálódásokkal. Amikor aztán a Galaktikus Tanácsban a Kiberulaiak nemes egyszerűséggel lefogták a klotyóban a szenilitást és belebaszták az igazságszérumukat, állítólag az egész bandát azonnal karanténba helyezték és hírzárlatot rendeltek el.

Most várjuk a további történéseket, van egy-két ügynökünk az események közelében.



Csá



XXXXXX XXX XXXXXX (censored)