2013. június 16., vasárnap

Az író előszava


Sok évvel ezelőtt meditációban látott történetekből állt össze ez a Mű, melyet volt szerencsém gagyi ponyva sci-fi stílusban megírni. Jó szórakozást hozzá!


Mindenek előtt érdemes átfutni a Megvilágosodás Utikalauz Stopposoknak című betétet, mely nagyon hasznos lehet akkor, ha az ember tudata elkalandozik.


A 7 fő bűn

A 7 fő emberi hajtóerő



Bűn

Dramaturgiai hiba, vagyis alacsony szinten kivitelezett, ám sikeres feladatvégrehajtás



Vezeklés

Az eddigi formájában a megbánás paródiája, igen élethűen eljátszva



Megbánás

Önemésztés olyan dologért, amit nem véletlenül tettél. Ám helyesen értelmezve a jelenséget igen előrevivő lehet



Látószög

Valamit igazságnak látni lehet, hogy csak annyi: nincs még elég információ



Menny, pokol

Két külön világ, mely immáron megtalálható egyszerre a Közép-Világban, vagyis itt
Aki ott meghal, ide kerül



Közép-Világ

All in One
A piramis csúcsa
A gömb középpontja
Az IGAZI mennyország a Földön



Kult


Tudjátok mi ez a világ?

"Mintha élet lenne illúzió" a két világ között. Pont középen.

Amikor be vagy tépve, hol az egyikbe csróikálsz át, hol a másikba, vagy csak egyszerűen lebegsz a köztes térben, vagyis a semmiben. Aztán hogy milyen a feeling, attól függ, hova térsz be odaát. Pont mint itt, vigyázz attól, amitől itt vigyáznál és egy detto pontosan ugyanolyan vilégban találod magad, mint ez. vagyis itt.

Magyarul: amikor "azok" ba vannak tépve, vagy tudatmódosultak, itt teremnek, attól függ, hova térnek be. Innen is-onnan is..............

Arra ez jó válasz, hogy Az Élet, A Világnindenség meg Minden?

Tehét mindenki ezen a bolygón gyakorlatilag meghalt ésa saját illúziójának rabja. Attól parázunk, nehogy valamelyik valóságban megszülessünk. Olyan sokan lettünk, hogy saját világunk lett.

Hogy ki isten?

Rátalálhatsz bazi könnyen, ha el tudod magad és az életed képzelni egy PC gondolkodásával.




Dolgok intellektuális megközelítése

Ha ebből semmit nem értesz... nos, ne ehhez jelentkezz reklámarcnak, ha ilyet keresnek. Ez vonatkozik a szobor-, festő- és egyéb modellkedésre is!



Felsőbbrendűség

Kisebbrendűségi komplexus



Félelem

Vicces élethelyzet, amiben másokra ruházod a hatalmad



Hatalom

Illúzió
Ám ha mi egy deklarált illúzióban vagyunk, akkor gyakorlatilag nálunk van



Dolgok szívoldali megközelítése

Ha csak hápogsz amikor ezt olvasod és az egot hívod segítségül, akkor PONT AZ, ami hiányzik belőled



Humor

Ha primitívek vagyunk, nem szeretjük



Primitív

Nem abba a közegbe való személy (vagy személytelenség), ahol tartózkodik
Ekkor vagy a személy (személytelenség) az, vagy a közeg



Hála

Valós teljesítményért járó energetikai elismerés



Valós teljesítmény

Amit nem kell reklámozni ahhoz, hogy mindenki tudja
 Azt viszont érdemes reklámozni, hogy ki, mert sok a teljesítmény nélküli haszonleső színész, aki eljátssza



Tolvaj

Érvényesülni akaró tehetségetelen személy
Érvényesülni nem tudó tehetséges személy



Tehetségtelen főnök

Szolgalelkű
Felfelé nyal, lefelé tapos
Lehet, hogy csak annyit tud, hogy megbízható
Lehet, hogy csak annyit tud, hogy zsarolható
Lehet, hogy csak annyit tud, hogy jól veszi szájába a dolgokat
Általában korbáccsal jár (mert nem meri letenni)
Soha nem látszik tehetségesnek, csak ha ellopja egy tehetséges beosztottja munkáját
Ha kiderül - márpenig előbb-utóbb minden kiderül - akkor előveszi a tényeket



Tények

Az elemek általam történő rendszerberakása
Kis hazugság - nagy hazugság - statisztika
Churchill: csak annak a statisztikának hiszek, amit saját kezűleg hamisítottam



Tehetséges főnök

Ezt mindenki tudja, sokszor első ránézésre



Tehetség

Az emberi szinten kialalult képesség



Nagy név a szakmában

Amikor sokszor találkoztam ilyenekkel a magasabbdimenziós csatamezőn, mindenki előzetesen betojt. A következőt mondtam neki:
- Kurvára leszarom, hogy mekkora a neved, a rangod. Engem csak egy dolog érdekel: mit mutatsz itt velem szemben a csatamezőn. Erre mindegyik beszart.

- Brrrrrr (ijesztgetési kísérlet). Még soha nem találkoztál velem. Miből gondolod, hogy ezt túléled?
- Abból, hogy még te sem találkoztál ezelőtt énvelem.



Kis név a szakmában

Ebben a világban nagy név a szakmában
Az igazi nagy név azt mondja: Ezek közé? Soha! És beint. Inkább névtelen marad



Soha!

Okos ember nem mondja azt, hogy "soha"
A szív azonban nem okos ember



Okos ember

Ez magától kiderül
Sokszor hátrány lehet a spirituális fejlődésben
Főleg ha nem vagy az, csak bebeszélték neked. Talán te magad
Pont elég, ha egyszerűen "jó agyad" van



Szép Ember

Ez is magától kiderül
De csinálhatsz magadból androidot, ha csúnyának látod magad, van elég plasztikai sebész



Plasztikai sebész

Olyan, mint a pénz, vagy bármi más az életünkben. Jelentőségének 10%-a is pont elég lenne. Arra, amire VALÓJÁBAN van.



Pszichiátria

A hitelhez hasonlóan nem létező tudományból csinál sarkalatos dolgokat (sokak szerint egyszerű perverz kísérletezést), amibe beleroppanhat az emberiség. 10% is elég lenne. Arra, amire VALÓJÁBAN van.



Az emberi butaság alapja

Azt hiszed, hogy a másik szakértő és alárendeled magad, csak mert van egy papírja róla és egész meggyőző.



Hit

Ha elhiszed, hülye vagy!



Hülye

Ennek külön fejezetet szentelhetnék, ide nem való egy 5 kötetes, egyenként 360 oldalas mű



Szakértő

Érti a szakot



Tisztességes lopás

Valahogy jelölni kell azokat, akik ráléptek az átmenet útjára
Egyesek szerint hülye vagy, ha ennek a többszörösét lehúzhatod róla és nem teszed
Mások szerint ha a többszörösét lehúzod róla, holnap nem lesz semmi, amit lehúzhatsz



Tisztességtelen lopás

Erőfölényt, helyzeti fölényt kihasználva néznek hülyének
Modernkori rabszolgaság intézményének egyik alapköve
Mindent ingyen akar, de mindennek megkéri az árát



Manipuláció

Lehet jóra és rosszra használni... mint bármi mást
Amikor kezdtem ezt az egészet, pofámba lökték a játékszabályokat: a manipuláció tök normális és megengedett. Most pont ezzel vádolnak.



Korrektség

Az ABC eleje felé és vége felé sajnos kevés sugárzik át belőle
Biztos középen van belőle sok



Maszturbáció

Minden szentnek maga felé hajlik a keze



Isten

Az ember az egyetlen faj a környéken, amelyik gondolkodásával képes irtó könnyen megérteni és még találkozni is VELÜK, amikor csak akar. Persze vannak, akik kiválasztottak közülük EGYET és ezt dumálták be neked. Ha elhiszed és ebben a tudatban szólsz föl, csakis VELE találkozhatsz.



Allah

Vagy azokhoz szólsz, akik fönn vannak, vagy magához az operációs rendszerhez. Neki is van személyiségprogramja, bár kollektív tudatban nyomja. Így teljesen személytelennek tűnik. Mondjuk mintha egy cselekedni önállóan képes üzenetrögzítőhöz szólnál. Csak már nem azok hallagtják le, akik eddig.



Personal Isis

Na ő a TE istened. Lányoknak Personal Osiris. Ha saját istened van, miért kujtorogsz máshova? Főleg oda, ahol ezért téged még ki is röhögnek. Hol találod őt? Önmagadban és mindenhol, ha körbenézel. De hívhatod, aminek akarod, akár Tollaskígyónak, Buddhának, Krisztusnak, Lucifernek, tökmindegy. Csak tedd elé, hogy "personal" vagy "saját"



Isten nevében ölni

Saját név alatt ölni, csak így mentesülünk a FÖLDI felelősségrevonás elől. Látszólag



Isten nevében ölni

Loki



Isten nevében ölni

Ritkán van rá szükség, ha egy leeső tégla is elég erre



Isten nevében ölni

Gyakorlatilag fönn csak annyi, hogy kihívnak a játékból. Ha levéded magad nagyon ezzel szemben, akkor találkozhatsz Lokival



Velük

Mivel emberként csak egy beszélgetésre vagy képes, egyszerre csak egy tud ott lenni közülük. Így érted meg a csodát. Meg persze az átverés logikáját... ha minden telefonra ugyanaz a szám van progrmozva, bármit is hívtál eddig.



Ciki

Hm. Holnaptól aki hangosan vesz levegőt, az ezentúl legyen ciki. Eddig is ilyesmik voltak, miért olyan fura? Csak ki akarok szúrni Darth Vaderrel és Verebes Istvánnal most, hogy kezemben a hatalom.
Konfuciusz szerint nincs olyan, hogy ciki (ez átvett geg)



Játékszabályok

Érdekes az, hogy mindig az lesz a tilos, amiben jobb leszek. Van egy bazi jó personal edzőm, akivel lehet folyton új csúcsokat meghódítani.
Ha elfogynak a csúcsok, elfogynak a játékszabályok és kénytelen lesz az maradni, ami előtted volt. Hogy a szív úgyis tudja...



Fosógép

Ha egy országot/bolygót megtámadnak, ám vannak ellenállók és elkezdődik a harc, egyszerűbb az egész bandára rábaszni egy atombombát, mint megkockáztatni azt, hogy bízzunk a mieinkben, nem? Feladat elvégezve és jöhet a kitüntetés.



Új Föld

Bizonyos értelemben Ausztrália, bizonyos értelemben titoi Jugoszlávia



Lényeg

Ja, hogy azt is el akartuk kerülni, hogy jólét legyen, meg azt is, hogy szabadság? Érdekes értelmezése annak a logikának, hogy "ez is, az is"



Abigél

Most! Gondolatban! Tedd a cetlidet oda, ahová kell
Aki nem közénk való, annak most halvány gőze sincs, mit olvas itt



Isis

Rájöttél már? Csak ejtsd ki szépen angolul



IQ light

Sokszor azok, akiket ezzel vádolunk azért ilyenek, mert így könnyebb végrehajtani az égi akaratot
A hülyék holtbiztosak mindenben, míg az okosok tele vannak kételyekkel
Ja, csak amíg hosszú távon baró dolgok jönnek ki, rövid távon nekünk kell velük együtt élni



Biblia

Kurvára érdekelne a legelső verzió. Azt meg is venném és talán el is olvasnám



Korán

Aki korán kel, az igen



Megsértődtem!

Lefordítva: nem vagyok a középpontban
Vagy nem látszom ott, erre ahelyett hogy megvárnám mi lesz, kiverem a hisztit
Ha a hiszti mellett még mást is, lehet hogy ezzel: disz iz a finising of a bjútiful frendsip



Bosszú

Női hazai pálya
Mindenkit a saját pályáján verek le. Ezt elég régóta mondom fönn



Unalom

Jó fegyver, de ha nem jön be, egyenlő egy önmegsemmisítő programmal
Már ha a delikvens háborúzással űzi el az unalmat
Amikor elűzhetné játékkal is, de az "magas körökben" nem oly menő



Játék

A cél nem a másik megsemmisítése, csak a megszívatása, hogy mindenki jól szórakozzon. Vagy ti nem ezért születtek ide le?



Áruló

Árul valamit
Vagy valakit



Ribanc

Árul valamit
Vagy valakit



Próbatétel

Amire mindig utólag jössz rá. Már ha rájössz



Feladat

Amire mindig utólag jössz rá. Már ha rájössz





Most már biztonsággal olvashatod, ami jön!