Azt hiszem visszajött a magasabbdimenziós szellemem. Már pedig ha elment, akkor nekem is mennem kell, ha eljön az ideje. De hova ment? Lehet, hogy azt az idióta barmot figyelte, aki menetjegyet vett nekem az Androméda felé. Nem lehet másképp hívnom, szerintem soha a büdös életbe nem indulok oda csak úgy el, ha ez a féleszű nem hajtja végre azt a bravúrt, hogy egy gyakorlatilag kilőhetetlen veszedelmes fegyverből roncstörmelékeket csinál. Gyakorlatilag ahogy ezt meghallottam, összeszedtem még ezt a 3 cirkálót, amelyik épp útrakélt és új parancsot adtam nekik. Most engem kísérnek, ami egy sokkal rejtelmesebb megfogalmazása annak, hogy eldugnak és védenek egy lassan az egész galaxisban keresett - és hígfosásig rémült - ex-császárt, aki ezennel én lennék.
A lázadás már épp robbanásig feszült, de még sikerült a helyzetet ellenőrzés alatt tartani, amikor megjött a hír, hogy a Csillag odaveszett. Na gondoltam az esélyeket saccolva, hogy az azonnali futás lesz a helyes taktika.
Most itt ülök, merengek a múlton és az Androméda felé tartunk, ahol minden kezdődött. Ha valaminek van eleje, akkor annak van vége is. Kell, hogy legyen, ezért megyek.
Minden dolog vége, egy új kezdete. Ezt mondta a kivégzése előtt az a pap, ha jól emlékszem. Lehet, hogy ezekkel a kivégzésekkel kicsit eljárt a kezem? Most állati jól jönne egy kis bővebb kifejtés.
Ha ez itt a vég, akkor csakis egy új kezdet felé mehetek.
